KNYKK

Képtalálat a következőre: „knykk”

C-MED

NEOSOFT

MÖSZ

mosz.jpg

UIPM


KÜLFÖLDI SZÖVETSÉGEK

- Bulgarian
- Czech Republic
- Denmark
- United Kingdom
- Germany
- Hungary
- Italy
- Japan
- Ireland

- Poland
- Portugal
- Suisse
- Slovakia
- Sweden
- Turkey
- Ukraine
- United States

LINKEK

 



Ön a(z) 3298723. látogatónk.



Négy magyar indul az öttusa Vk-döntőben

 
A hétvégén Rio de Janeiróban rendezik meg az öttusázók idei Világkupa-sorozatának záróversenyét; a döntőnek négy magyar indulója lesz. A részvétel lehetőségét hatan vívták ki, de a hazai szövetség honlapjának tanúsága szerint – Vörös Zsuzsanna nem kívánt indulni, az idény közben betegedéssel küszködő Tóth Adrienn pedig még nem nyerte vissza korábbi formáját. Így a világbajnok férficsapat három tagja, az egyéniben is vb-aranyérmes Marosi Ádám, valamint Németh Róbert és Tibolya Péter, továbbá Gyenesei Leila utazott el csütörtökön Brazíliába.



Az idény során rendezett Vk-fordulókon Marosi szerepelt a legkiegyensúlyozottabban, mindhárom versenyen, amelyen elindult, dobogóra állhatott: Mexikóvárosban harmadik, Budapesten és Rómában második volt. Rajta kívül Gyeneseinek sikerült Vk-érmet szereznie, mégpedig Rómában egy ezüstöt. A finálén a férfiak szombaton, a nők pedig vasárnap versenyeznek.

MTI

2009.09.11



 

 

Bejelentkezés
LOGIN   
JELSZÓ      
     Regisztráció
     Elfelejtette jelszavát?

GALÉRIA

gal__ria.jpg

Versenyerdmények

Felnőtt OB

MK 3. forduló: kéttusa
                      háromtusa

Világ Kupa 4. forduló

U19 OB - Mizsér Jenő emlékverseny

ESEMÉNYNAPTÁR
NYÁRI TÁBOR

t__bor.jpg

SPORT KELLÉKEK

 
     LÖVÉSZET:

•  Feinwerkbau
•  Walther


     VÍVÁS:
 

•  Vivas.lap
•  PBT
•  Allstar
•  Uhlmann
•  Használt cuccok

 
     ÚSZÁS:
 

•  Uszas.lap
•  Arena
•  Speedo
•  Turbo
•  ProAthlon
•  Swim-Shop

 
     LOVAGLÁS:
 

•  Lovas.lap
•  Tattini
•  Lovas Világ Kft.
•  Nagy Lovas Kft
•  Paint Horse Webáruház

 
     FUTÁS:
 
•  Futas.lap
•  Adidas áruház
•  Nike
•  Fila
•  Saucony
•  Polar
•  Futócipő kavalkád

 


Letöltés

Jogi nyilatkozat

Impresszum

Copyright by ALBA VOLÁN SC ÖTTUSA