KNYKK

Képtalálat a következőre: „knykk”

C-MED

NEOSOFT

MÖSZ

mosz.jpg

UIPM


KÜLFÖLDI SZÖVETSÉGEK

- Bulgarian
- Czech Republic
- Denmark
- United Kingdom
- Germany
- Hungary
- Italy
- Japan
- Ireland

- Poland
- Portugal
- Suisse
- Slovakia
- Sweden
- Turkey
- Ukraine
- United States

LINKEK

 



Ön a(z) 3299444. látogatónk.



Sporttörténeti öttusa-vb Budapesten

 
Két nappal az MVM Öttusa Világbajnokság rajtja előtt már majdnem minden készen áll ahhoz, hogy sikeres lehessen a magyar verseny, amely sporttörténelmet is ír. Ez lesz ugyanis az első olyan öttusaverseny, amelynél az utolsó három szám, azaz az úszás, a lovaglás és a futás is egy helyszínen zajlik: ez pedig a 9-10 000 ember befogadására képes stadionná alakított szoborpark a SYMA csarnok mögött.



Itt egy huszonöt méteres, hatpályás medencét is felépítettek, amelyet hétvége óta fűtenek is, hogy annak vize elérje az előírt hőmérsékletet. A verseny mellett különböző kísérőprogramok garantálják majd azt, hogy a nézők jól érezzék magukat: csütörtökön délben öttusa-történeti kiállítás nyílik a SYMA csarnok folyosóin, de lesz ízek utcája, játszóház, véradás, és egy emlékbélyeget is megvásá-rolhatnak majd a szurkolók ekkor.

A magyar női csapattól és váltótól az első négy hely valamelyikét és egyéni érmet vár szövetségi kapitányuk, a férfiaktól pedig minden számban érmet, köztük aranyat várnak. A Metro kérdésére Vörös Zsuzsa elmondta: ő személy szerint azokat az eredményeket szeretné megismételni, amelyekre eddig képes volt. A pályáról a következőképp nyilatkozott: – Tetszik: tényleg nem volt még soha olyan, hogy az utolsó három helyszín ennyire közel legyen egymáshoz. A hazai közönség előtt való versenyzésre Vörös Zsuzsa nagyon készül. Azt mondta, reméli, hogy a közönség szeretete adta tolóerő áttetszik majd az eredményen.

metro.hu - Krezinger Szonja

2008.05.27



 

 

Bejelentkezés
LOGIN   
JELSZÓ      
     Regisztráció
     Elfelejtette jelszavát?

GALÉRIA

gal__ria.jpg

Versenyerdmények

Felnőtt OB

MK 3. forduló: kéttusa
                      háromtusa

Világ Kupa 4. forduló

U19 OB - Mizsér Jenő emlékverseny

ESEMÉNYNAPTÁR
NYÁRI TÁBOR

t__bor.jpg

SPORT KELLÉKEK

 
     LÖVÉSZET:

•  Feinwerkbau
•  Walther


     VÍVÁS:
 

•  Vivas.lap
•  PBT
•  Allstar
•  Uhlmann
•  Használt cuccok

 
     ÚSZÁS:
 

•  Uszas.lap
•  Arena
•  Speedo
•  Turbo
•  ProAthlon
•  Swim-Shop

 
     LOVAGLÁS:
 

•  Lovas.lap
•  Tattini
•  Lovas Világ Kft.
•  Nagy Lovas Kft
•  Paint Horse Webáruház

 
     FUTÁS:
 
•  Futas.lap
•  Adidas áruház
•  Nike
•  Fila
•  Saucony
•  Polar
•  Futócipő kavalkád

 


Letöltés

Jogi nyilatkozat

Impresszum

Copyright by ALBA VOLÁN SC ÖTTUSA