Többet vártak maguktól |
|
Az olimpián szereplő két, fehérvári öttusázó is szerdán, az aranygéppel érkezett haza Rióból. Demeter Bence és Kovács Sarolta is a 17. helyen zártak a nyári játékokon. Felemás érzésekkel emlékeznek a kint töltött napokra, ugyanis mindketten sokkal többet vártak önmaguktól.
Demeter Bence nem titkolta, lényegesen jobb szereplésben reménykedett. Ugyanis kimondottan jó formában utazott a viadalra.
– Csalódottak vagyunk, komoly célokkal utaztunk mindketten Dél-Amerikába. Szerettünk volna tisztességesebb helytállást produkálni a riói versenyen, sajnos nem úgy jött ki a lépés, ahogy szerettük volna. Jó újra itthon, de a hangulatom érthetően nem az igazi. Azonban a családtagok, sporttársak és edzők köszöntése kimondottan jól esett. Az elmúlt napokban valamelyest csillapodott a csalódottság, de nem tudtam még megemészteni, hogy a középmezőnyben zártam az erőpróbát. Sok pozitívum is volt a versenyzésemben, de a 17. hely az sajnos 17. hely, ezen nincs mit szépíteni. Lehetett volna lényegesen jobb is, ha a lovaglásom nem sikerül ennyire gyengén. A versenyen sikerült kizárnom az olimpia-mámort, úgy álltam oda, hogy nem voltam feszült, nem nyomott a tét, örültem, hogy ott lehetek. A vívást nagyon jól kezdtem, de sajnálom, hogy a vége nem úgy sikerült, ahogy előzőleg elképzeltem. Tisztességesen felkészültem, a pszichológus segítségével fejben is rendben voltam. A vívást 1-7-tel zártam, ami elszomorított, ugyanis sokkal több volt ebben. Talán mondanom sem kell, a lovaglás során ejtett öt verőhibának sem örültem. Próbáltam azt csinálni, amit az edző mondott, de ebben a lóban nem volt több, ezt tudta produkálni. Az olimpiai hangulatot átéreztem, nagyon jó, hogy ott lehettem. Rengeteg tapasztalatot szereztem, ezeket remélem, bele tudom építeni a versenyzésembe a jövőben. Tokióban sokkal jobban szeretnék szerepelni. Egy szinttel feljebb kell lépnem – értékelt Demeter Bence.
– Lesz mit feldolgozni, ugyanis én sem a 17. helyezésért utaztam a második olimpiámra – közölte Kovács Sarolta. - Kibeszéljük, kivesézzük a dolgokat az edzőkkel, és elindulunk Tokió felé. Voltak jó dolgok Rióban, történtek kellemes események, s ami fontos, tanulhatok a negatív tapasztalatokból is. Felemás érzések kavarognak bennem. Nagyon sokat kell tanulnom még, hogy miként zárjam ki a külvilágot, illetve, hogy ne akadjak fenn a kisebb hibákon, hanem gyorsan lépjek tovább. Nagyon jó érzés volt, hogy Vörös Zsuzsa, a szakosztályunk igazgatója is a helyszínen tartózkodott, motivált, hogy egy olimpiai bajnok áll mögöttem és szurkol. Van min dolgozni, még úgy is, hogy lényegesen jobban versenyeztem, mint négy évvel ezelőtt, Londonban. Ami hatalmas erőt ad, hogy mint a moszkvai világbajnoki arany után, most is rengeteg üzenetet kaptam, hogy büszkék rám az emberek. Nagyon sokat kell még dolgoznom és tennem kell azért, hogy egyszer az én álmom is valóra váljon, és én is azok között lehessek, akiket felhívnak a köszöntő ünnepség emelvényére – fogalmazott Saci, aki nem titkolta, a roppant fárasztó versenyszezon után számára most a pihenés lesz a legfontosabb.
Horog László
|
|
Hazaérkeztek az olimpikonok |
|
A nyári, ötkarikás játékokon szerepelt sportolóink utolsó küldöttsége is hazatért a brazil világvárosból. Ezen a járaton utazott a Volán Fehérvár két sportolója, az olimpián egyaránt 17. helyen végző Kovács Sarolta és Demeter Bence.
Nyolc óra után néhány perccel, a tervezetthez képest mintegy félórás késéssel földet ért a magyar olimpikonokat szállító Rio de Janeiró-ból Budapestre szállító úgynevezett aranygép, amellyel többek között Szász Emese, Hosszú Katinka, Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina és Csipes Tamara is hazaérkezett. A járattal csaknem 150 fő érkezett haza, köztük sportolók, kísérők, orvosok, a MOB stábjának tagjai és újságírók. A légikikötőben a hagyományoknak megfelelően kettős tűzoltó vízsugárral fogadták a repülőgépet.
A folytatásban több ezer fős lelkes tömeg, rokonok, barátok, szurkolók és a média munkatársai köszöntötte az aranygéppel, valamint a korábban – több csoportban utaztak versenyzőink - hazatért magyar olimpikonokat szerda délelőtt a Syma Csarnokban. Az olimpikonok hivatalos köszöntése fél 10 után nem sokkal kezdődött, a magyar csapat tagjai vastaps és hangos éljenzés közepette, a háromszoros olimpiai arany- és egyszeres ezüstérmes Hosszú Katinkával, és edző-férjével, Shane Tusuppal az élen vonultak be csarnokba.
Az olimpiai himnusz felcsendülése után Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke tartott rövid köszöntőt, amelyben hangsúlyozta: büszkék lehetünk, mert sok olyan pillanat volt Rióban, amely rengeteg magyar embernek okozott gyönyörű perceket, órákat és napokat.
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy a magyar sportolók teljes odaadással versenyezve példát mutattak mindenkinek.
Az olimpián szereplő két fehérvári öttusázó is szerdán érkezett haza Rióból. Demeter Bence és Kovács Sarolta is a 17. helyen zártak az olimpián. Nem titkolták, mindketten sokkal többet vártak önmaguktól a sportvilág legnagyobb seregszemléjén.
Horog László
|
|
Demeter Bence is a 17. helyen zárt |
|
Az első tízbe kerülést tűzte ki célul első olimpiáján Demeter Bence, aki négy éve, Londonban rendelkezett kvótával, de akkor Marosi Ádám mellett Kasza Róbert indulhatott egyéniben. Ezúttal Demeter jutott szerephez Marosi mellett, klubunk kiválósága remek, tavaszi hajrájának köszönhetően szerzett riói, indulási jogot.
Demeter Bence a csütörtöki vívásban holtversenyben a 12. helyen zárt azzal, hogy 19 asszót megnyert, és csak 16-ot vesztett el. Kiválóan kezdett, sorra szúrta meg ellenfeleit, a végére azonban elfáradt, ezért nem végzett még előkelőbb helyen. A bónuszban sem vallott szégyent, az addigi teljesítményéhez további három pontot tett hozzá, s bár a nap elején megrendezett úszásban csak a 17. idő volt az övé, két szám után így is a kimondottan jó, 12. helyen állt. Ám Bence lovaglása sajnos nem sikerült, öt akadályt vert le, így tíz helyet visszacsúszott. A kombinált számban aztán a Volán Fehérvár 26 éves öttusázója – ahogy megszokhattuk, ezúttal is nagyot küzdött, a végén hajrázni is maradt ereje -, aminek eredményeként öt pozícióval előrébb fejezte be a versenyt. - Két szám után 12. voltam, reménykedtem, hogy egy jó lovaglással sikerül még előrébb jönnöm, de sajnos nagyon nehezen kezelhető lovat kaptam, nem tudtam úgy kontroll alatt tartani, ahogy szerettem volna. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, és ezzel elszálltak az esélyeim a jobb szereplésre. A többi számmal elégedett vagyok, mivel eredetileg az első hat-nyolc helyezett között szerettem volna végezni, így egy kicsit rossz szájízzel térek haza – nyilatkozta versenyzőnk.
A négy éve, Londonban bronzérmes Marosi nagyon gyengén nyitott, hátulról kellett megkezdeni a felzárkózást, mivel a csütörtöki körvívásban 16 ellenfelét győzte le, miközben 19-től kikapott, s így csak 24. volt a 36 fős mezőnyben. A szombati bónuszvívásban ráadásul nem tudott pluszpontot szerezni, így hiába végzett előzőleg kilencedikként a 200 méteres úszásban, maradt a 24. helyen. A lovaspályán viszont jól teljesített, egy verőhibával ment végig, így a lövészetekkel megszakított 4x800 méteres futást már a 18. pozícióban kezdhette meg. A BHSE 32 éves öttusázója ebben többször közel állt ahhoz, hogy akár az éremért is versenyben legyen, a futószakaszokban egészen ígéretesen került egyre előrébb a sűrű középmezőnyben, de az utolsó két lövészete nem sikerült jól, így nagy futással végül hat helyet tudott előrejönni, végül a 12. helyen fejezte be a küzdelmeket. A verseny utáni összegzését azzal kezdte, hogy a három szám utáni állás alapján az első hat közé szeretett volna valahogy bekerülni, s mint utóbb kiderült, erre kínálkozott is esély, mert a francia Valentin Prades, akit a második nyolcszáz méter után leelőzött, végül negyedikként ért célba. - A harmadik sorozatomban volt egy töltési hiba, azt hittem, hogy kibiztosítottam a lézert, aztán mégse, a következőben pedig két hibával kezdtem, de nem a kombinált számon ment el a verseny. Tegnapelőtt volt egy olyan szörnyűséges csütörtököm, amit senkinek sem kívánok. Az első hét asszómat elveszítettem és tizenháromból is csak hármat nyertem meg. Innen nagyon nehéz felállni. Pedig az olimpia előtti négy hétben minden csütörtökön versenyszerű körülmények között gyakoroltam a vívást, de ezt nem lehet modellezni.
A viadalon győzött a roppant magabiztos és kiegyensúlyozott, orosz Alekszandr Leszun, míg az ezüstérem az ukrán Pavlo Timoscsenkónak, a bronz pedig a nagyot hajrázó mexikói Ismael Marcelo Hernandez Uscangának jutott.
Horog László
|
|
Kovács Saci a 17. helyen végzett |
|
A női döntőre a két magyar, női induló közül Kovács Sarolta készülhetett nyugodtabban, lévén négy évvel korábban, Londonban már megtapasztalhatta az ötkarikás játékok légkörét. A brit fővárosban 33. helyen zárt. Rióba viszont regnáló világbajnokként érkezett, ami feltétlenül optimizmusra adott okot. Földházi Zsófia első olimpiájára készült, kiváló, tavalyi VK-eredményeinek köszönhetően szerezte meg a jogot az indulásra.
A női döntőt csütörtökön a rangsoroló vívással kezdték és lányaink közül az idén Moszkvában vb-aranyérmes Kovács Sarolta a szám kétharmadához közeledve kimondottan jól, pozitív mérleggel állt, addig tizenkét ellenfelét győzte és kilenctől kapott ki. A bő két és fél órás verseny vége felé azonban negatívba fordult az eredménye (14/15), végül mínusz eggyel, 17 megnyert és 18 elvesztett asszóval zárt. A 2013-ban előbb a junioroknál világelső, majd néhány héttel később a felnőtteknél Európa-bajnok Földházi Zsófia sokáig jól tartotta magát, a 21. párharc után 9/13 volt a mérlege, de a folytatásban már csak két asszót nyert (11/24). Kovács Sarolta több ellenfelével együtt a 15., Földházi Zsófia pedig a 33. helyen állt a vívás után.
A pénteki versenynap első tusája az úszás volt. Tudtuk, hogy itt kezdhetik meg a mieink az előrelépést. Remekül sikerült az úszás mindkettőjüknek, Kovács Sarolta és Földházi Zsófia is a legerősebb futamban (6. futam) úszott, végül Kovács a 3., Földházi a 6. helyen zárta ezt a tusát. Kovács Sarolta eredménye: 2:09,02 volt, ami 313 pontot ért, Földházi Zsófia eredménye: 2:12,05, valamint 304 pont. A számot az orosz Gubaydullina Gulnaz nyerte (2:07,94), amiért 317 pont járt. A stadionban felállított páston és remek hangulatban folytatódott a verseny a bónusz vívással. Itt Földházi Zsófi két, Kovács Sarolta egy győzelmet aratott, így végül előbbi két, míg utóbbi egy plusz pontot kapott a csütörtöki vívó pontszáma mellé. Ezek alapján, Kovács Sarolta 203, míg Földházi Zsófia 168 ponttal zárta a vívást.
Az előkelő szereplést célzó álmaink a lovas pályán szertefoszlottak. Földházi Zsófia számára balszerencsésen, sőt, rémálom szerűen alakult a lovaglás, Christiano nyergében érkezett a pályára, négylábú társa alaposan megnehezítette a dolgát. A két szám utáni állás fordított sorrendjében szólították az öttusázókat, ezért Földházi Zsófia a 30. helyével már hetedikként sorra került. Christiano – aki sportágában nem akkora klasszis, mint Ronaldo - az első akadályt rögtön leverte, majd két szép ugrást követően a negyediknek a rúdját is lehúzta a hátsó lábával. Aztán a kilences akadály előtt az utolsó pillanatban megtorpant, a magyar versenyző pedig előrebukott, leesett. Ezért, illetve a rombolásért húsz pontot vontak le, az első két akadályverésért pedig hetet-hetet, így 34 hibaponttal ment végig, mivel a folytatásban már nem hibázott. Az időtúllépés még 44 pontjába került, így a lehetséges 300-ból csak 222-t szerzett, ami a 29. helyhez volt elég a lovaglásban. A kombinált szám előtt a 30. helyen állt. (694 pont).
Kovács Sarolta nehezen indult, Magnifico nevű lován gyorsan összeszedett két verőhibát. A számot négy rontással fejezte be, így összesen 268 pontot kapott a produkciójáért. Kovács Sarolta lovaglásban végül 24. lett és a 13. helyen, 1 perc 3 másodperc hátránnyal rajtolt az elsőhöz képest a kombinált számban (784 pont). A lovas arénában történtekhez tartozik, hogy nem tudott pontot érően végigmenni a pályán a címvédő litván Laura Asadauskaite, emiatt kiesett az érmekért zajló küzdelemből. Csakúgy, mint a Pekingben olimpiai bajnok, tavaly vb-aranyérmes német Lena Schöneborn.
A kombinált számban Kovács Saroltának nem sikerült előre lépnie, sőt, visszacsúszott néhány pozíciót. Ennek oka leginkább az volt, hogy túl sok időt töltött a lőállásban, csak második lövészete sikerült tökéletesen. 13:17,09-es időeredménnyel a 24. helyen zárta a záró tusát. Földházi Zsófia viszont ebben a számban remekül teljesített. Gyors és eredményes volt a lőállásban és a futás is jól sikerült neki. Ennek is köszönhetően 10. lett a kombinált számban (12:46:02) és előre is lépett három pozíciót.
Összesítésben a mieink közül Kovács Sarolta a 17. helyen végzett (1287 pont), Földházi Zsófia pedig a 27. helyen zárt (1228 pont). Az elképesztően kombizó, az év közben a Budapesti Honvéd színeiben a magyar fővárosban tréningező és versenyző ausztrál Chloe Esposito (1372 pont) nyerte az olimpia női versenyét. A francia Elodie Clouvel (1356 pont) lett a második és a kombinált számot az élről kezdő, de az utolsó lövészetet csúnyán elrontó lengyel Oktawia Nowacka (1349 pont) végzett a harmadik helyen.
Horog László
|
|
A vezetők is útra keltek |
|
Az öttusaversenyeket megelőző napokban, hétfőn délután elutazott Rióba a Volán Fehérvár öttusa szakosztályának két vezetője, Vörös Zsuzsanna igazgató, valamint a technikai vezető, egyben nemzeti edző, Demeter József, Demeter Bence édesapja. A két sportvezető a helyszínen igyekszik majd hasznos tanácsokat adni a versenyzőknek. Előbbi, a 2004-es, athéni olimpia győztese a MOB vendégeként az olimpiai faluban lakik majd, így naponta találkozhat a versenyzőkkel, hasznos instrukciókkal elláthatja őket. Utóbbi egy hotelben tölti napjait, csak a versenyhelyszíneken találkozhat szakosztályunk két élversenyzőjével. A lelátóról igyekszik hozzátenni a mieink teljesítményéhez.
- Optimista vagyok a szereplésüket illetően – közölte az elutazás előtt Vörös Zsuzsanna. – Saci aktuális világbajnokként érkezik, ami persze nem jelenti, hogy elsőszámú esélyes, de feltétlenül ott van azok között, akik nyerhetnek. Pár hónapja, a moszkvai vb-n, remek versenyzéssel, magabiztosan győzött, bízom abban, hogy ezúttal is jól szerepel majd. Persze, a saját bőrömön tapasztaltam 2000-ben Sydneyben, hogy az olimpia teljesen más, mint egy vb, azonban Saroltának is van már előtanulmánya az ötkarikás játékokat illetően, Londonból. Úgy gondolom, az első hatban feltétlenül ott a helye, ha pontszerző helyen végez, nem lehet csalódott. Az érem pedig gyönyörű lenne. Bence nagy küzdelemben szerezte meg a kvótát, a tavaszi Világkupákon meggyőzően szerepelt, így jutott indulási joghoz. Ő a világversenyeken már rendelkezik komoly tapasztalattal, de olimpián újonc. Úgy vélem, ha az első tízben végez, megteszi a magáét. Nehéz jósolni, hiszen roppant kiegyenlített a mezőny. Úgy váltam el tőlük, amikor elindultak Rióba: ha minden összejön, az bármire elég lehet. Ha viszont gyengébb napot fognak ki, lehet, hogy csak a középmezőnyben zárnak.
A nemzeti edző, Demeter József elmondta, Zsuzsához hasonlóan Sacit hatba, Bencét pedig tízbe várja.
- Az öttusa speciális sportág, ahol öt dologban kell egyszerre jól teljesíteni. A fizikális sportágak esetében, például úszásban, kajak-kenuban a korábbi eredmények függvényében, viszonylag jól behatárolható, hol végez egy-egy versenyző. Azonban a pentatlon más. Úgy gondolom, klubunk két fiatalja jól felkészült, bízom abban, hogy sikeresen szerepelnek a brazil nagyvárosban.
Horog László
|
|
Várják a csütörtöki rajtot Rióban |
|
A Volán Fehérvár öttusa szakosztályának két versenyzője, Kovács Sarolta és Demeter Bence nyugodt körülmények között töltik napjait a brazil nagyvárosban. Néhány meglepetéssel ugyan szembesültek az elmúlt napokban az olimpiai faluban, akadnak dolgok, amelyek nem igazán tetszenek nekik, azonban az edzéslehetőségek kifogástalanok. Márpedig a sportolók számára ez a legfontosabb. Persze, nem csak gyakorlásból állnak a napok, akad kevés idő a kikapcsolódásra is.
Vasárnap a vívócsarnokban múlatták az időt klubunk kiválóságai, akik pályatársaikkal kiszurkolták a férfi párbajtőrözők bronzérmét.
– Remek nap volt, korábban csak az olimpiai faluban, valamint a fél órányi buszozásra található öttusaközpontban töltöttük a napokat. Az edzéskörülmények kiválóak, hétfőtől vasárnapig, reggel 9-től este 6-ig, bármikor gyakorolhatunk. Nyolc ló körül választhatunk, ha lovagolni szeretnénk, az uszoda is nyitva áll, továbbá lőni és futni is tudunk.Vívni pedig akkor, ha szerzünk magunknak ellenfelet – közölte Demeter Bence.
Ez tehát feltétlenül jó hír. Az olimpiai faluban már nem ennyire kifogástalanok a körülmények. Gond nincs, viszont a kényelem nem tökéletes. Minden harmadik-negyedik szobában található csak televízió, hűtőgép, valamint tükör a fürdőben.
– Mondjuk ezek nem számítanak létkérdésnek, de azt gondoltam, hogy hozzátartoznak az olimpiai faluhoz. Tévézni elalvás előtt jó lenne, valamint a tükörnek is örülnék. Persze, ha nagyon meg akarunk nézni valamit, a csapatirodán erre van lehetőségünk, szurkolunk a többi sportágban szereplőknek. Én a szövetségi kapitánnyal, Pálvölgyi Miklóssal osztozom egy szobán, Kovács Saci pedig a másik egyéni indulóval, Földházi Zsófiával. Az ágy kényelmes, ami fontos, a mi szobánk elég nagy, de akadnak olyanok is, amelyekben alig férnek el a versenyzők. Az ételek megfelelőek, van brazil, világ, ázsiai és olasz részleg, tehát tudunk válogatni. Szóval összességében minden rendben, várom a csütörtöki kezdést.
Az időjárással sincs gond, bár Brazíliában jelenleg tél van, ez azt jelenti, hogy napközben ugyanúgy tűz a nap, mint itthon, nyáron, azonban estére lehűl a levegő, a hőmérő higanyszála 15 fokot mutat. Gyakran fúj a szél, a napsütéses napokat általában esős időszak váltja. Demeter nem híve a szelfiknek, több versenyző szorgalmasan fotózza magát világsztárokkal, ő a versenyére koncentrál. Nem titkolja, örült Szász Emese győzelmének. Az első magyar riói aranyat szerző vívónővel Kovács Sarolta baráti viszonyt ápol – a férfi párbajtőrözők csapatversenyén a hölgyek közös fotó is készítettek –, a vívók az öttusázók tatai edzőtáborban heteken át együtt gyakoroltak.
A férfi és női pentatlonisták csütörtökön a vívással indítanak, a hölgyek pénteken, a férfiak pedig szombaton folytatják, a nap végén hirdetnek majd ötkarikás bajnokot.
Demeter Bence és Kovács Sarolta is jó állapotban várja a rajtot, korábban mindketten fájlalták a hátukat, ám ezeket a sérüléseket már maguk mögött hagyták. Saci az első hat közé várja magát, titkon dobogóban bízik. Bence – akinek ez lesz az első olimpiája – pedig a legjobb tíz közé.
A volános öttusázók igazgatója, Athén győztese, Vörös Zsuzsanna hétfő délután kelt útra Rióba a szakosztály technikai vezetőjével, Demeter Józseffel, Bence édesapjával. Vörös az olimpiai faluban lakik, tehát gyakran konzultálhat a versenyzőkkel, Demeter a lelátóról adhat tanácsokat.
Horog László
|
|
Elutaztak a nyári játékokra |
|
Szerdán reggel elutazott az ötkarikás játékokra a Volán Fehérvár két, kiváló öttusázója, Kovács Sarolta és Demeter Bence. Előbbi éremben, utóbbi pedig pontszerzésben bízik.
A két, fehérvári fiatal az olimpia zárása előtti napokban, jövő hétvégén bizonyíthatja rátermettségét. Az utolsó edzéseket kedden délután és este tartották a Börgöndi úti bázison, szerdán hajnalban pedig útra keltek előbb a magyar fővárosba, majd Rio de Janeiróba. A fehérvári öttusabázison Tóth István búcsúztatta a modern pentatlonistákat, akik szerdára virradóra nem sokat aludtak. A volánosok technikai vezetője, Demeter József – Bence édesapja – szállította a fiatalokat a Syma-csarnokhoz, itt volt a találkozó, 4 óra 30-perckor. Aztán a sportolók buszra szálltak, más, Rióba utazó sportolókkal egyetemben, a Liszt Ferenc Repülőtérről 6.30-kor indult a gép az ötkarikás játékokra. A versenyzők helyi idő szerint szerdán este érkeztek a játékok helyszínére. Kovács és Demeter mellett Földházi Zsófia és a szövetségi kapitány, Pálvölgyi Miklós is elutazott, a negyedik magyar résztvevő, Marosi Ádám két nappal később, pénteken kel útra.
- Az utolsó időszakban igyekeztem mindennel végezni, az elmúlt napok az edzések mellett a búcsúzkodás jegyében teltek. A kiskutyámat, Barackot elvittem anyukámékhoz, továbbá fontos volt, hogy a műkörmös barátnőm elkészítse az olimpiai alkotásokat. Szerintem jól sikerültek, az ötkarika mellett a magyar nemzeti színek is ott virítanak az ujjaim végén – mutatta büszkén a valóban egyedinek ható körmeit Kovács Sarolta.
Demeterrel ellentétében ő már ismeri a legnagyobb világverseny légkörét, Londonban is indult, a 36 főt számláló mezőnyben a 33. helyen zárt, ezzel elmaradt a saját várakozásaitól. A brit fővárosban a célba érve azt mondta, mégis boldog, hogy jelen lehetett, a megszerzett tapasztalatok segítik majd négy évvel később, a sikeres szereplésben.
- Az elmúlt esztendők során sokat fejlődtem, természetesen nagyon csalódott lennék, ha ezúttal nem végeznék sokkal előrébb. A hátam már nem fáj, a felkészülésem jól sikerült, ami optimizmussal tölt el. Ha sikerül hat közé kerülnöm, azt jelenti, jó volt a versenyem, ugyanis a mi sportágunk meglehetősen speciális, nagyon sok dolognak kell összejönnie a végső sikerhez. Aki pontszerző helyen végez, azt jelenti, mindent jól csinált, néhány számban pedig extrát nyújtott. Természetesen arra törekszem, hogy dobogóra lépjek. Úgy gondolom, a friss világbajnoki cím nem hat rám nyomasztólag, rajtam kívül lesz ott világbajnok és olimpiai bajnok is, például a korábbi két olimpia nyertese, a litván Laura Asadauskaite és a német Lena Schöneborn. Persze, én is nyerhetek, ami a vb-aranyam után nem is lenne különösebb meglepetés.
Demeter Bence elmondta, az első hat közé igyekszik a brazil nagyvárosban. Ha a tízbe kerül, nem lesz csalódott, de képesnek érzi magát a közvetlen élmezőnybe kerülésre.
- Az általam kiszorított Kasza Róberttel beszélgettem az utóbbi napokban, ő is elmondta, amit én is tartok, roppant erős a férfi mezőny. Remélem, Saci nem sértődik meg, de jóval erősebb, mint a nőknél. Sokat fejlődtek a franciák, az egyiptomiak, a kínaiak is, nem is beszélve azon nemzetek képviselőiről, akik eddig is ott voltak az élmezőnyben. Például a csehek és az oroszok. Úgy gondolom, 12-14 versenyző képes lehet arra, hogy olimpiát nyerjen, úgy gondolom, köztük vagyok én is, persze, tudom, ehhez nagyon sok mindennek kell teljesülnie. Ha az első hat közé kerülök, tehát pontszerző vagyok, elégedett leszek a teljesítményemmel, ha esetleg sikerülne dobogóra lépnek, az álmaim beteljesülése lenne.
- Ahogy eddig, ezúttal is bíznotok kell magatokban, az elvégzett munkában. Tudatosan felépített szezon végére értek lassan. Nem szabad izgulnotok, ugyanis nem csak az ellenfelek léptek előre az utóbbi másfél-két évben, hanem ti is – adott tanácsot Tóth István, az Alba Volán SC tiszteletbeli elnöke a két versenyzőnek. - Saci nem véletlenül nyerte a tavasszal világbajnoki címet Moszkvában, meggyőző fölénnyel, Bence pedig szinte az összes versenyen az élmezőnyben végezve igazolta klasszisát. Szóval, én optimista vagyok.
Ugyanígy vélekedik Sárvári László a sportklub ügyvezetője is. Hozzátette, nagy öröm, hogy az SC két versenyzővel képviselteti magát Rióban. A versenyzők becsülettel felkészültek, Sárvári biztosra veszi, olyan eredményt érnek el, amire joggal lehet büszke mindenki.
Horog László
|
|
Látogatás az edzőtáborban |
|
Immár három hete tréningeznek Tatán válogatott öttusázóink, köztük a Volán Fehérvár két, riói szereplője, Kovács Sarolta és Demeter Bence.
Sportlubunk vezetése kedden, kora délután tett – közös, hangulatos ebéddel egybekötött – villámlátogatást az edzőtáborban. Sárvári László ügyvezető elnök, Tóth István, az SC társelnöke, Németh Tamás, az anyacég vezérigazgatója, Vörös Zsuzsanna, a szakosztály igazgatója autózott Tatára, hogy biztató szavakkal lássa el a két, kiváló öttusázót. A vendégeket a Volán Fehérvár öttusa szakosztályának szakmai vezetője, Korponai István fogadta, majd az edzés végeztével megérkezett a két olimpikon is. Kovács Sarolta és Demeter Bence mellett a volánosok közül Farkas Martin, Bernáth Bálint, Demeter Gergely, Harangozó Bence és Málits István gyakorol a Komárom-Esztergom megyei településen, Korponai mellett Vitéz László felügyeli a munkát, a futó tréningeket. A múlt héten Demeter József vívóedzéseket tartott, őt váltotta Korponai a napokban.
A két olimpikon már három hete készül az edzőtáborban, a folytatásban másfél hetet hazai pályán, a Börgöndi úton gyakorolnak, augusztus 10-én utaznak el a játékokra. Mindketten optimisták, Kovács Saci háta - emiatt lépett vissza a szófiai Eb-n a finálétól - már nem fáj, teljes értékű edzésmunkát végez.
Horog László
|
|
Jókívánságokkal teli napló |
|
A nyárhoz és a sporthoz kimondottan passzoló környezetben, a Velence Korzón találkozhattak a sportbarátok három, fehérvári olimpikonnal. A Volán Fehérvár két élversenyzőjével, Kovács Saroltával, Demeter Bencével, valamint a Hullám 91 úszójával, Sebestyén Dalmával. Az eseményre azért kerül sor, mert Kovács István hosszútávfutó, a Finnországban székelő Mikulás magyarországi, futó nagykövete az olimpiai fáklyával körbefutotta a Velencei-tavat. Az út során a tóparton élők jókívánságait, buzdítását naplóba gyűjtötte, majd a remek hangulatú, velencei eseményen, csillogó szemű gyerekek kíséretében átadta a három, rövidesen Rio de Janeiróba utazó sportolónak.
Horog László
|
|
Demeter Bence tizenötödik |
|
A szófiai öttusa Európa-bajnokságon a férfiak selejtezője során Demeter Bence, Kasza Róbert és Tibolya Péter nagyon meggyőző teljesítménnyel, a végén már tulajdonképpen kissé tartalékolva jutott be a vasárnapi fináléba. A rendkívül fiatal Strobl Krisztiánnak ez a bravúr ezúttal nem sikerült. Az A-csoportból klubunk kiválósága, a riói résztvevő Demeter Bence (1109 pont) az ötödik, Kasza Róbert (1106) pedig a nyolcadik helyen jutott tovább, míg a B-jelű csoportba sorolt Tibolya Péter a harmadik helyen kvalifikálta magát a fináléba. Ugyanebben a csoportban Strobl Krisztián 23. lett, így nem került a hétvégi fináléba.
- Kiválóan teljesítettek a fiúk. Jó vívással kezdtek és a medencében nagyon elemében volt mindenki. A kombinált számban már nem kellett izgulnunk, hiszen jól alakult minden. Tudtak egy kicsit tartalékolni is a srácok, ami jól jöhet majd a vasárnapi fináléban. A csapat minden tagja tehát ott van a döntőben, Strobl Krisztiánnak pedig nincs oka szomorkodni, hiszen sok lehetősége lesz még a jövőben – értékelt a helyszínen Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány a selejtezőt követően.
Aztán jött a vasárnapi finálé, amelyen Kasza Róbert ezüstérmet szerzett. A győzelmet a cseh Jan Kuf szerezte meg, egy másodperccel, ebből következően egy ponttal megelőzve az ötkarikás tartalék Kaszát. Az olimpiai induló Demeter Bence 15., míg Tibolya Péter 34. lett a 36 fős döntőben. A Kasza, Demeter, Tibolya összeállítású magyar csapat éppen leszorult a dobogóról, negyedikként zárt az olaszok, a franciák és a németek mögött.
Egyéniben a Kasza, Kuf, De Luca trió óriási csatát vívott a győzelemért, felváltva vezették a versenyt. Az utolsó lövészetből Kasza Róbert ért ki elsőként, a vezetést azonban nem sikerült megtartania, így végül meg kellett elégednie az ezüstéremmel. A másik két magyar döntősnek a lovaglás a vártnál gyengébben sikerült, így nem volt esélyük az első tízbe kerülésre. Tibolya Péter pályát tévesztett, így 0 ponttal zárta ezt a számot, Demeter Bence pedig túl sok hibapontot szerzett a lovas arénában.
A szövetségi kapitány, Pálvölgyi Miklós elégedett volt az ezüstéremmel, de nem titkolta, csapatban is dobogós helyezést várt.
- Nagyon küzdelmes verseny volt, egy rég nem látott szoros befutóval. A csapatversenyt viszont nagyon sajnálom, hiszen érmet vártunk, sőt, győzelem is lehetett volna. Sajnos éppen a lovaglást rontottuk el, azt a számot, amiben általában nagyon jól szoktunk szerepelni.
A férfi egyéni verseny végeredménye:
1. Jan Kuf (Csehország) 1451 pont
2. Kasza Róbert (Magyarország) 1450
3. Riccardo De Luca (Olaszország) 1437
A férfi csapatverseny végeredménye:
1. Olaszország (Pierpaolo Petroni, Fabio Poddighe, Riccardo De Luca) 4282 pont
2. Franciaország (Gauthier Romani, Valentin Belaud, Simon Casse) 4194
3. Németország (Fabian Liebig, Alexander Nobis, Stefan Kollner) 4019
4. Magyarország (Kasza Róbert, Demeter Bence, Tibolya Péter) 3955
A magyar küldöttség végül egy-egy ezüst- és bronzéremmel zárta a szófiai Európa-bajnokságot, utóbbit az Alekszejev Tamara, Boros Alexandra duó szerezte a nők váltóversenyében.
Horog László
|
|
Kovács Saci visszalépett |
|
A Szófiában zajló öttusa Európa-bajnokság csütörtöki napján a női selejtezőre került sor, Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara és Boros Alexandra is továbbjutott a fináléba. Azonban az újdonsült egyéni világbajnok, a bulgáriai selejtezőben is remekül szereplő és csoportjában harmadik helyen záró Kovács Sarolta fájlalta a hátát a selejtező végén. A szakmai stáb, elsősorban a szövetségi kapitány – egyeztetve a versenyzővel – úgy döntött, hogy elővigyázatosságból Kovács Sarolta visszalép a döntőtől. A Volán Fehérvár kiválósága egyébként vívásban hetedik lett (12 győzelem, 232 pont), úszásban a harmadik helyen végzett (2:14:77, 296 pont), míg a kombinált számban a 14. helyen zárt (14:03:40, 457 pont). Mindez azt jelentette, hogy 985 pontot szerezve csoportjában a harmadik helyen végzett és jutott roppant magabiztosan a fináléba.
Alekszejev Tamara és Boros Alexandra a B-csoportba került, ahol előbbi versenyző a 11., míg utóbbi a 17. helyen zárt, mindkét eredmény továbbjutást ért a harminchatos fináléba. Alekszejev 3. lett vívásban (13 győzelem, 241 pont), 9. helyen zárt úszásban (2:20:06, 280 pont) és 15. a kombinált számban (14:16:36, 444 pont). Összpontszámként 965 állt neve mellett a selejtező zárásakor. Boros öt győzelmet aratott vívásban, ami a csoport 20. helyét jelentette (169 pont). Úszásban 2:18:71-es időeredménnyel a 6. lett (284 pont), míg a kombinált számban a 12. helyen végzett (14:06:48, 454 pont) Összpontszáma ezzel 907 lett a selejtezőben.
- Tulajdonképpen nyugodt napon vagyunk túl, hiszen jól versenyeztek a lányok és mindhárman továbbjutottak. Kovács Sarolta sérülése úgy tűnik, hogy nem komoly, de jobbnak láttuk, ha inkább kihagyja a finálét. Reméljük, gyorsan felépül és a terveknek megfelelő ütemben folytathatja a riói felkészülést – nyilatkozta Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány.
Saci tehát a döntőben nem állt rajthoz, Alekszejev Tamara a kombinált szám előtt még a 11. helyen állt, de jól teljesített az utolsó tusában is, így a 7. helyig futott előre, végül 1307 pontot számlálhatott. Az idei Világkupa-versenyeken rendszeresen a középmezőnyben végzett, most sikerült előrébb lépnie. A fináléban szereplő másik magyar öttusázó, Boros Alexandra - aki első éves juniorként szerepelt a felnőtt mezőnyben - a kombinált szám előtt a 21. helyen állt, visszacsúszott és a 28. helyen érkezett a célba, 1199 ponttal.
Szófiában a litván Laura Asadauskaite állhatott a dobogó legfelső fokára (1365 pont), az orosz Gulnaz Gubaydullina lett a második (1350 pont) és a török Ilke Ozyuksel nyakába akasztották a bronzérmet (1327 pont). A magyar női csapat 3491 ponttal a hatodik helyen zárta az erőpróbát.
Horog László
|
|
Átvették az ötkarikás formaruhákat |
|
A fővárosi Syma-csarnokban megkezdődött a Use Unused által tervezett olimpiai formaruha és az adidas sportfelszerelések átadása a Magyar Olimpiai Csapat tagjainak, akik Rióban képviselik hazánkat. Az első között kapta meg ötkarikás formaruháját a Volán Fehérvár két kiválósága, Kovács Sarolta és Demeter Bence. Két öttusázónk elégedetten beszélt a kényelmes viseletről.
A felszerelést háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Douchev-Janics Natasa vette át elsőként még pénteken, igaz, egyelőre csak az adidas sportfelszereléseket, majd elárulta: nagyon tetszik neki. Szombaton a korán érkezők között volt az atléta Krizsán Xénia és Zsivoczky-Farkas Györgyi, az öttusázó Demeter Bence, Kovács Sarolta és Földházi Zsófia (a képen), a hatodik olimpiájára készülő szörfös, Gádorfalvi Áron, az úszó Bernek Péter és Kis Gergő. Később érkezett Szász Emese (vivó), Hufnágel Tibor (kajakos), Pars Krisztián (atléta), Péni István (sportlövő), Szilágyi Liliána (úszó), Marosi Ádám (öttusázó) és Lovas Petra (asztaliteniszező).
- Kellemesen csalódtam a riói formaruhában, rendkívül kényelmes – mondta az Európa-bajnok öttusázó, Földházi Zsófia a mob.hu-nak. – A legtöbb darabot bármikor szívesen felvenném, hiszen passzolnak a stílusomhoz, egy olyan van közöttük, amelyiket inkább csak otthon hordanék.
Földházi olimpiai felkészülésével kapcsolatban elárulta: nyugodt körülmények között szeretne hangolni Rióra, a nehezén már túl van, szorgalmasan készül, augusztusra csúcsformába szeretne lendülni.
- A dobóatlétákra jellemzően nincs nyakam, így nekem nem egyszerű inget vásárolnom – jegyezte meg mosolyogva Pars Krisztián kalapácsvető, London ötkarikás bajnoka. - Ezért örülök különösen, ha szó szerint rám szabnak egy-egy darabot. London után is szívesen hordtam az akkor kapott öltönyt és inget egyaránt. Én nem gyártatok külön öltönyöket, ezért mindig jól jön egy-egy olimpiai formaruha, amiket az elegáns eseményeken viselhetek. A ruhák egyébként jó anyagból vannak, és van stílusuk.
A hivatalos ruhaátadás július 15-ig tart, a közel 160 sportolónak és a közel 300 fős delegációnak addig van ideje ellátogatni a Syma-csarnokba.
Az első visszajelzések alapján mindenkinek nagyon tetszik a két kollekció, a Rióra készülő olimpikonok elégedettek, és visszaigazolják azt, hogy az adidas céggel és a Use Unuseddal való együttműködés egyaránt sikeres volt. Az adidas sportfelszerelés négy különböző kollekcióból áll, a Use Unused által tervezett formaruha pedig kettőből: a felvonulóból és egy lazább összeállításból áll. A ruhaátadás alkalmával 20 fős csapat várja a sportolókat, és 18 próbafülke áll rendelkezésre a Symában. A többlépcsős pályázat keretében választotta ki a Magyar Olimpiai Bizottság a 2016. évi riói ötkarikás játékokon résztvevő Magyar Olimpiai Csapat formaruhájának tervezőjét. A MOB tizenegy induló közül, szakmai tanácsadók segítségével hirdette ki a végső győztest, a Use Unused kollektíváját.
Négy évvel ezelőtt, Londonban is rajthoz álltam a nyári játékokon, természetesen akkor is voltam ruhapróbán és kaptam formaruhát. Az is tetszett, de ez közelebb áll a szívemhez, a stílusomhoz. Az alkalmi ruha a nemzeti színeket idézi, szebb, kényelmesebb, mint a négy évvel ezelőtti. Több, alkalmi ruhakölteményt kaptunk ezúttal is, mindegyikkel elégedett vagyok, jól érzem magam bennük- közölte Kovács Sarolta.
Demeter Bence is elégedett az elegáns öltönnyel, valamint a hozzá kapcsolódó kiegészítőkkel. A megnyitó, valamint a záróünnepségen hordott ruhadarabok mellett azok is elnyerték a tetszését, amelyeket utcán visel majd.
- Én az angol fővárosban nem álltam rajthoz, ebből következően nem is kaptam formaruhát. A riói nagyon tetszik, elegáns, ugyanakkor kicsit merész, formabontó, kimondottan jó viselni. A tervezők jó munkát végeztek, valamint azok is jól döntöttek, akik a tervező céget kiválasztották.
Horog László
|
|
Burcsik ezüstérmet nyert |
|
A Volán Fehérvár két versenyzővel képviseltette magát az ifjúsági Európa-bajnokságon, Barcelonában. Burcsik Barnabás csapatban ezüstérmes lett, egyéniben 9. helyen zárt, klubtársa, Galga Gergő pedig 14. helyen ért célba. Két sportolónk is szerephez jutott a katalóniai viadalon, a fiúknál egyéniben Burcsik Barnabás 9., Salga Gergő 14. lett. A csapat Szép Balázs (Honvéd), Kardos Bence (Trion), Burcsik Barnabás összetételben a 2. helyen végzett, egyéniben a fővárosi Szép végzett a legjobb helyen, negyedik lett, tehát éppen lemaradt a dobogóról. Győzött a fehérorosz Ivan Khamtshou 1170 ponttal, mögötte az orosz Anrei Zuev következett (1161), az olasz Giorgia Malan (1159) pedig a dobogó harmadik fokára léphetett.
Burcsik 1127, Salga 1106 pontot szorgoskodott össze. Előbbi az úszást a 34 főt számláló mezőnyben a 29. helyen zárta, 2:07,92-es eredménnyel, ezért 317 pontot kapott. A vívást is a 29. pozícióban tudta le, 15 győzelemmel és 20 vereséggel, ellenben a kombi során remekelt, a harmadik legjobb idővel zárta ezt a tusát, 620 pontot szerzett, ezzel jött fel az első tíz közé. Salga 329 pontot úszott, 2:13,98-as idejével a 17. leggyorsabb volt a medencében, a páston 25. lett, 196 ponttal, 16 győzelemmel és 19 vereséggel. Neki is a kombinált szám sikerült a legjobban, a mezőny 12. legjobb idejét produkálta, 581 pontot írtak a neve mellé.
Horog László
|
|
Bronzérem a férfi csapatban |
|
A szombati női verseny után másnap a férfiak viaskodtak a Nu Skin Felnőtt Öttusa Országos Bajnokságon, szakosztályunk Börgöndi úti telepén. Az esemény Kasza Róbert győzelmével ért véget. A KSI versenyzője 1490 pontot szerzett a nap során és országos bajnok lett. Az Alba Öttusa SE sportolója, Strobl Krisztián következett a második helyen (1474 pont), aki néhány nappal korábban még a lengyelországi, junior öttusa Európa-bajnokságon versenyzett. A bajnokság dobogójának legalsó fokára a BHSE egyéni világbajnoka és olimpiai bronzérmese, Marosi Ádám állhatott fel (1464 pont). Klubunk kiválósága, a riói induló Demeter Bence nem vett részt az ob-n, mivel a két hét múlva kezdődő Európa-bajnokságra összpontosít.
A Nu Skin Országos Bajnokság férfi csapatversenyét a Kasza Róbert, Regős Gergely, Bruckmann Gergő alkotta KSI csapata nyerte. A bajnok trió 4286 pontot gyűjtött. A második helyen a BHSE csapata végzett, Marosi Ádám, Tomaschof Soma, Max Esposito összeállításban (4260 pont). A bronzérmet pedig Demeter Gergely, Harangozó Bence és Málits István nyakába akasztották, versenyzőink megérdemelték a bronzérmet. A Volán második csapata a 7. helyen zárta a hazai rendezésű erőpróbát.
Eredmények, férfiak:
Egyéni:
1. Kasza Róbert (KSI) 1490 pont
2. Strobl Krisztián (Alba Öttusa SE) 1474
3. Marosi Ádám (BHSE) 1464
7. Fröhlich Tamás (Volán Fehérvár) 1143
9. Demeter Gergely (Volán Fehérvár) 1425
12. Málits István (Volán Fehérvár) 1407
23. Salga Gergő (Volán Fehérvár) 1161
24. Farkas Martin (Volán Fehérvár) 1133
25. Bernáth Bálint (Volán Fehérvár) 1117
29. Burcsik Barnabás (Volán Fehérvár) 1082
34. Loi Tamás (Volán Fehérvár) 510
Csapat:
1. KSI 1 (Kasza Róbert, Regős Gergely, Bruckmann Gergő) 4286 pont
2. BHSE 1 (Marosi Ádám, Tomaschof Soma, Max Esposito) 4260
3. Volán Fehérvár 1 (Demeter Gergely, Harangozó Bence, Málits István) 4255
7. Volán Fehérvár 2 (Fröhlich Tamás, Farkas Martin, Burcsik Barnabás) 3658
Horog Lászlo
|
|
Kovács Sarolta ezüstérmes |
|
A honi szövetség vezérkarának döntése értelmében a moszkvai világbajnokság után két héttel, valamint a szófiai Eb előtt szintén két héttel Székesfehérvár volt a házigazdája a Nu Skin Felnőtt Országos Bajnokságnak, amelyre a Volán Fehérvár Börgöndi úti öttusacentrumában kerül sor. A kétnapos, nívós erőpróbán először a gyengébb nem képviselői mutatták meg tudásukat, a női viadallal a fél éve elhunyt mesteredzőre, Kulcsár Antalra emlékeztek.
A harminc induló közül a BHSE igazolt versenyzője, a riói, ötkarikás kvótával rendelkező - az ausztráliai Camdenben született -, 24 éves Chloe Esposito diadalmaskodott, megelőzve klubunk kiválóságát, a közelmúltban, az orosz fővárosban egyéniben vb-aranyat szerző Kovács Saroltát. Esposito honvédos csapattársaival, Szávai Liliánával és Józan Beátával együtt csapatban is az élen végzett, 3828 ponttal, a Volán Fehérvár triója, Kovács Sarolta, Veszprémi Fruzsina, Slett Kinga összetételben bronzérmes lett, 3629 ponttal.
Az egyéniben győztes Chloe Esposito a negyedik helyen zárta az úszást (2:12.30, 304 pont), megnyerte a vívást 19 győzelemmel és 10 vereséggel, amiért 242 pont járt. A lovaglásban is magabiztosan teljesített és bár hibázott, így is a 10. helyen végzett (293 pont) ebben a tusában. A kombinált szám minden szempontból tökéletesen sikerült neki, hiszen az első helyen ért célba, ráadásul megnyerte ezt a számot is. (12:45.64, 535 pont). Chloe Esposito végül 1374 pontot szerzett a nap során, ezzel megszerezte az aranyérmet.
A Volán Fehérvár öttusa szakosztályának kiválósága, Kovács Sarolta a második helyen zárta az erőpróbát. Saci kiegyensúlyozottan versenyzett, nem sok hiányzott számára a győzelemhez, ha a lovaglás kicsit jobban sikerül számára, az aranyérmet is megszerezhette volna. Ebben a tusában 16. lett, 280 pont gyűjtött a pályán. Megnyerte viszont az úszást, egészen kiváló időeredménnyel (2:06.71, 320 pont), továbbá negyedik lett vívásban (18 győzelem és 11 vereség, 234 pont) és a kombinált számban is remekelt. (12:58.92, 2. hely, 522 pont)
A dobogó legalsó fokára Simon Sarolta (Csepel SC) állhatott fel, aki a végső győztessel holtversenyben, megnyerte a vívást és a többi versenyszámban is megbízhatóan teljesített. A Kovács Saroltához hasonlóan ötkarikás szereplő, Földházi Zsófia megsérült a versenyen. A futás utolsó körében egy rossz lépés után a lábközépcsontját fájlalta, végül nem fejezte be a versenyt. A volánosok közül Veszprémi Fruzsina a 14. helyen zárt 1156 ponttal, testvére, Veszprémi Korinna két hellyel mögötte ért célba, a 16. helyen (1126), Slett Kinga pedig 17. lett, 1117 egységet gyűjtve.
Horog Lászlo
|
|
[5/93] |
|